Több fronton.
Az első, amiről írok, az én könnyeim, én drámám volt. Utólag kacaghatnék rajta, de nem volt vicces kicsit sem.
Inkább ciki, úgy összességében, de ez az ügy bizony szerves része több kismama mindennapjainak.
Vasat szedek jó pár hete, makacs vashiányom van gyerekkorom óta, és ilyenkor vitán felül fontos a pótlás. Mellékhatásként azonban az amúgy is jelentkező terhességi szorulásokra rátesz egy lapáttal. Egy lapát betonnal. Azon az estén, amikor pakoltunk, a pasik elindultak a gyerekekért, engem meg itthon hagytak, pihenjek kicsit, mielőtt hazaér a siserehad. Háááát, pihentem, ja. Igazából sírtam és üvöltöttem a wc-n: nem viccelek, nagyon nagyon szenvedtem, és nem elsősorban a fizikai fájdalmaktól, hanem attól az erőfeszítéstől, hogy még véletlenül se szüljek meg a klotyón. Képes arra bárki is, hogy az izmait úgy használja szeparálva, hogy egyrészt nyomjon, másrészt még véletlen se?!? A dolgok egyik felének ki kellett jönnie, és a másik felének bent kellett maradnia, méghozzá megfelelő sorrendben. Még jó, hogy a szomszédok rám nem törték az ajtót, és hívták a mentőt, mondván: tuti szülök. Az pedig hatalmas áldás, hogy a gyerekeim még épp nem voltak itthon. Ha látják, vagy legalábbis hallják, hogy az Anyukájuk hogy szenved, nagyon megijedtek volna. Túléltem, de soha többé ilyet!!!
A másik megemlítendő dráma még csak most alakul, és ez százszorta komolyabb.
4 és fél éves legkisebb lányom kezdi igazán felfogni, hogy változik a kis világa, visszavonhatatlanul. Nemrég még a többieket utánozva, lelkesen várta Kisöcsi születését, puszilgatott, színészi alakítással örvendezett, hisz ezt látta a tesóktól. Idővel azonban meglátta a jeleket: Anya elfárad, nem lehet már akárhogy vadulni vele, távolugrással az ölbe bújni, a pocak, azaz Kisöcsi miatt. Aztán néhány rég elfeledett bébiknek való plüssálatka került elő, és lett kimosva, azzal a magyarázattal, hogy Kisöcsire várnak. És egyre több apró, vagy nagyon is jelentős dolgot vett észre, amik féltékenységre adhattak okot. Megértette, hogy nem ő lesz a legkisebb, és hogy az időm még jobban megoszlik majd. Kezdődött a nemakarokovibamenni, a gyereértemebédután, és a sírtam, mert hiányoztál... Egyre elkeseredettebben.
Nagyon igyekszem, de nem igazán tudom még jól kezelni ezt. Szomorú a kicsi, és az igazságon kívül nem igazán tudom, mit monhatnék neki. Nem kérem, hogy szeresse a Kistesót azonnal, csak hogy adjon neki időt. Hogy ismerkedjenek meg. Aztán meglátjuk mi lesz. Korábban is volt testvérféltékenység, de zsigerből, ösztönösen, ahogy az a másfél - kétévesekre jellemző. Ennyi idősek voltak a nővérei, amikor a saját kis féltékenységi drámáikat megélték. Most egy okos, már nem olyan kicsi, érző és értő kisgyereket kellene okosan szeretgetnem, és terelgetnem. Remélem sikerül.
Addig még lesz sok könny. Időm nincs sok, alig több mint másfél hét.
