Az imént a naptárba írogattam a hónap elején aktuális fizetnivalókat, s ekkor realizáltam, hogy a ma kezdődő hétvége után (ez egész másról szól, van kire, mire emlékezni, és nem a jövővel foglalkozni) már csak 2 hét van. Kettő. Hova lett ez a hét????????
Két nap is úgy szaladt el, hogy csupán a napi háztartási dolgokkal bíbelődtem, és közben alig-alig tettem erőfeszítéseket a listán szereplő feladatok ügyében. Mostam, babaruhát, ok. Pakoltam régi újságokat és könyveket, mert kell a hely, ok. Fogadtam a védőnőt, ok. Azaz ez megér több szót is.
A védőnő vagy 4 éve nem járt nálunk, jártunk mi nála eleget. Most kíméletből - ne nekem kelljen a nagy hassal odamenni - és kötelességből - lássa a babára váró állapotokat, ő jött el hozzánk. Az állapotok, 3 kiscsajjal a fedélzeten, nem épp ideálisak. És ők itthon vannak, csak a középső volt oviban még hétfőn, azóta köhögős őszi szünet. Akinek csak egy gyereke is van: aligha kell magyaráznom, milyen az rossz időben itthon időző, jó esetben önfeledten játszó gyerekek mellett azt a látszatot kelteni, hogy nálunk rend van, és béke, és nyugalom. Na ja. Az. Hajnali kelés után nagyjából sikerült összekapni a lakást, nem volt okom óriás szégyenkezésre, és a csajok is jó fejek voltak, de tény, hogy a látogatáskor, fél tízkor még majszolták a reggelit, pizsamában, ergo nem volt még idejük a lakás megszokott amortizációjára. Egy feladat, pipa.
Aztán kaptam őket, és elmenekültünk itthonról, a Nagymamához. Tettük mindezt azért, hogy A mentőangyal, aki 2 hétben egyszer szélvészként átsuhan a lakáson, és egy adagban kitakarít olyan hatékonysággal, ahogy én képtelen lennék, tehesse a dolgát. Az ő érkezése amúgy mindig a másik ok, ami miatt kínos rendet "kell" raknom. Ha nem teszem, ő sem teheti amit kell. Nem azért, mert finnyás lenne, vagy nem akarná, de semmi értelme nem lenne takarítani szennyeshalmok, mosatlan edény, és szanaszaszét heverő játékkupacok között. Az ő érkezése mindig tökéletes inspiráció a rendrakásra, és amikor ilyen délutánokon hazajövünk (normál esetben ovi-iskola-munkából, most szimpla Nagyizásból), élvezhetjük a jó illatot, rendet, tisztaságot. Kb. 5 percig.
Szerdán egész nap a sima "szünetes anyuka" üzemódban léteztem, őszi séta, bevásárlás, ebédkészítés, mosás, teregetés, és közben a legnagyobb kupleráj engedélyezése játék közben, ha azt akartam, hogy ne nézzenek tévét. 5 percenként felcsapó óbégatás, sírás, vita, nevetés, kacagás, sikítozás, tomboló igazságérzet megnyilvánulásai az önfeledt játék közben, sértődések, és folyamatos "Anya, aaannnyyaaaaaaaa...." mert feneket kell törölni (legkisebb még igényli), zoknit húzni, igazságot tenni (????????) stb. Az ilyen program (kérdezzék meg a nyári szünet első napjain ezt teljesítő anyukákat, akik nem tudják maguk is), totál kifárasztja az embert akkor is, ha nincs elöl 9 hónapos pocakja. De nekem van.
Estére kis híján sírtam a fáradtságtól. De kölcsönadtuk a lányokat a Nagyinak estére, és csakazértis elmentünk moziba. A Skyfall jó film, de a pocak annyit ugrabugrált, hogy én ennyit film alatt még soha nem ficeregtem moziban. Jó félreeső helyen ültünk, így meg mertem tenni, amit máskor soha - cipő le, szinte feküdtem a székben, aztán felültem, aztán feküdtem, aztán oldalt dőltem, aztán.... Na idefigyelj Te kis pocakban ficánkoló Kisördög, a hátralévő 2,5 hétben én igenis mozizok még, utána Tied az időm, de most nem hagyom magam!!!!!!!!!
A listám nem rövidül. Csak az időm. 2,5 hét múlva megszületik a 4. gyerekünk.
