Alapesetben autóval viszem a fenekem, de pont ma elvitte a férjem téligumi cserére. Sétáltam hát 3 télre felöltöztetett gyerekkel a doktorhoz, mivel köhögnek, jó lenne rájuk nézni... A programot délután 2-kor teljesítettük, ezt megelőzte a lakás pokoli bugyraiból előrángatott téli csizmák, télikabátok, sálak, kesztyűk, sapkák pakolása, a vékony őszi-nyárik szennyesbe hajítása, majd eszementen rohanós ebéd, utolsó pillanatban történő wc-zés, hogy odaérjünk az egy szem óvodában tartozkodó középsőért még ebéd után, és mindenki kellően bebugyolálva közlekedjen az utcán, ahol hófoltokat kerülgettünk.
Itt jegyzem meg, egy hete a szigligeti strandon, huszonsok fokos napsütésben, egy szál pólóban napoztattam magam. Remélem elég D vitamint szívtam magamba, ami kitart fél évig.
Mire a doktornénihez értünk, én bénábban jártam, mint egy lesántult pingvin. Ez persze nem akkora csoda, egész délelőtt pakoltam, hajolgattam, csodát tettem a 60 négyzetméteren (na erről majd máskor), és utána igyekeztem eljutni még rendelési időben a célállomásra, 3 gyerekkel, és 9. hónapos pocakkal. Sosem volt szépségkirálynői járásom (Édesanyám szerint a Grease beli Travoltára jobban hasonlítok, mint kellene), de a mai teljesítményem felülmúlta önmagát. Doktornéni fogadott doktorbácsi helyett, helyettesítés volt a rendelőben. Ő pedig nem ismer igazán. Csak azt látta, hogy besántítok, döcögök, és kíváncsi természet lévén feltette a címbeli kérdést. Mondtam, nem, csupán terhes. De akkor idegbecsípődésem van? No, arról sem tudok, csak arról, hogy túlvállaltam magam, és hogy most hülyén járok. És igen, minden babavárásnál ez volt a végén, rossz napjaimon. Az előző (3.0-ás) kiscsaj születése előtt egy 20 hónapost és egy alig 4 évest hurcolásztam magammal, na akkor látott volna... Most 3 viszonylag önálló, jó fej gyerek van velem, csak akkor vagyok ilyen állapotban, ha őrült tempóban próbálom letudni a kispasi születéséig teljesítendő listám egy-egy újabb pontját.
Hazafelé betértünk a boltba, hazacipeltem egy szatyornyi ezt-azt, hullott leveleket szedtünk, annyira fájt a derekam, keményedett a hasam, hogy majd összeestem. Itthon lerogytam az asztalhoz és blogolok.
Tehát, amit ma teljesítettem, annak semmi köze a 3 hétre beosztott listámhoz, csak ahhoz, hogy betört a tél, hogy 3 gyerekem van, akik köhögnek, és hogy élelmiszert juttassak haza. Mindennapok.
Csakhogy 3 hét múlva születik a 4. gyerekem, és méter hosszú a "tennivalók" listám, ami ma egy centivel sem lett rövidebb, nem tettem rá egyetlen pipát sem diadalmasan.
Persze még van pár óra a napból.
