Az emberek rendre mosolyognak, ha egy nagy pocakú nőt látnak. Akkor is mosolyognak, ha mellette sétál egy pici, lám csak, testvérke születik. Ha kettő gyerek van mellette, kerekednek a szemek. Na és ha hármat terelget? El lehet képzelni. Egyszer majd kifaggatom az 5+ gyerekes anyákat, ők milyen arcokat láttak maguk körül.
No, mondjak igazat: sokszor kapok kedves, szeretetteli, jóindulatú gratulációkat.
Akik közelebbről ismernek, jóbarátok, család, szívből, örömmel gratuláltak, és nagyon várják a legeslegkisebbet. Persze, akik ismernek, azt is tudják, hogy jó helyre születik gyerek, anyagi biztonságba (jólétet ne mondjak, rendezett körülményeket inkább), és olyan nagy, nyüzsgő, szerető családba, ahol mindig lesz helyük. Ha - ne adja Isten - valami történne velünk, szülőkkel, akkor is vannak Nagyik, Keresztszülők, de rengeteg szerető nagybácsi, nagynéni, unokatesók, soha nem féltem attól, hogy a gyerekeim valaha magukra, és szeretet nélkül maradnának.
Egyszeri ismerősök is gyakran kedvesek, és örömmel beszélgetnek velem. Azonban tudnak kérdezni cifrákat is, és van, hogy kedvem lenne cifrákat válaszolni. Azt például magától értetődően kérdezik szinte idegen emberek, hogy terveztük-e. Ez ártatlan kérdésnek tűnik, de ha bárki igazán belegondol, azt a kérdést teszik fel, hogy felelőtlenül kufircoltunk-e, ahol elszakadt a gumi? És ha már így jártunk, szegények, későn jöttünk rá, és már nem tehettünk ellene? Ebből a szemszögből ez bizony óriási tapintatlanság. Barátoktól ugyanez a kérdés eleve nem ilyen tapintatlan, meg nem is ilyen direkt.
Én nem vagyok erre túl érzékeny, férjem sokkal inkább, ő világított rá a kérdés ilyen oldalára... Szegény, amúgy is rémeket lát, hát ha még beszólásokat is kap. Az a kép él benne, hogy az emberek minket felelőtlen nyúlcsaládnak látnak, akik nem egészen normálisak...
Pedig mi nagyon akartuk, várjuk ezt a picit. A 4. gyerekre készülve vettem először életemben ovulációs tesztet, számolgattam a naptáron, mikor, hogyan kell akciózni. Össze is jött szinte azonnal. Aztán - sose tudjuk meg miért - el is vesztettük ezt a könnyen jött apróságot, 22 mm-es csöpp babát. Ez tavaly történt.
A doktor azt mondta, ha komolyan gondoljuk, 3 hónap kivárás után azonnal akciózzunk tovább. Meg is tettük, de rágörcsöltünk, nem is történt semmi. Aztán elengedtük a témát, lemondtunk erről az álmunkról. S persze akkor rögvest pozitív lett a teszt. Ez már csak így van, sokan mesélnek hasonlót.
De erről a folyamatról, a motivációkról nem tudhat mindenki, nem is kell, hogy tudjon. Ettől függetlenül nem kellenek a beszólások, és a mérhetetlenül negatív, értetlenkedő hozzáállás.
Akár durva, és szánalmas, de humorosnak szánt beszólásokban lehet része annak, aki egy kicsit eltér a megszokottól. Nem kell ehhez 4 gyerek, elég, ha valaki túlsúlyosabb az átlagosan elfogadottnál, vagy fura ízlése van (ami ugye totál szubjektív dolog, és nincs törvényileg előírt középút), bármiben, de nem átlagember. Nem vádolok másokat: nézzek csak magamba, én vajon hányszor tettem vicces (valójában bántó) megjegyzést másokra? Valószinűleg nem merném bevallani. De azt állítom, hogy duplán fáj, ha valaki nem csupán magára, hanem a családjára, a születendő gyermekére értelmezheti felebarátai "kedves" viccelődését. Például azt a kérdést, hogy eléggé tisztában vagyunk-e a gumi használatával?
Sajnos ha 10 kedves mosolyra jut egy elítélő fintor, az rosszul tud esni. Pedig nekünk aztán keménynek kell lennünk, ha nem bírjuk az élet viharait, hogy legyünk 4 gyerekes szülők?!? Mint mondják: aki kurvának áll, ne csodálkozzon ha megb@.......k. Már elnézést.
És miközben felemlegetem magamnak a sérelmeket, és ezzel vagyok elfoglalva (jaj, de minek? Most utoljára!) haladok is. Vettem a szobaajtóra névtáblát - ez is nagyon fontos elintéznivalók között van, hehhe. Egyre akkurátusabban takarítok, tegnap este meg palacsintát sütöttem. Lám, nyilvánvaló, hogy a finisbe érünk. Még 8 nap!
